Közelgő esemény

2024. március 2. - Horgony támogatói est

Kik vagyunk?

Célunk jelen világban az ifjúság számára határozott értéket közvetíteni, segítséget nyújtani az életvezetési szokásainak megfelelő kialakítását és gyakorlásában. Ennek érdekében foglalkozunk az ifjúság egészségi, erkölcsi, vallási, családi, és értéktermtő közösségi nevelésével. Helyi, regionális és országos szintű rendezvények megszervezésével.

Egyesületünk munkája a keresztény értékrend képviseletében, de nem kizárólag keresztény fiatalok számára szervezett programok, közösségi kapcsolatok formájában valósul meg.

Amennyiben lehetősége van rá, kérjük támogassa a Horgony Egyesület célkitűzéseit, munkáját, valamint rendezvényeit.

Az egyesület által szervezett rendezvények

Bibliai Kalandtábor (BIKA)

Lámpás Tini Klubok

BIBLIAI KALANDTÁBOR

Bika tábor

A Bibliai Kalandtábor (BIKA tábor) egy nyári gyermek és ifjúsági tábor, melyet minden év júliusában rendezünk meg varázslatos természeti környezetben.

bika-keresztyen-tabor-nyari

Táboraink célja:

1. Komfortzóna elhagyása

egyrészt, hogy kiszakítsa a fiatalokat az őket körülvevő civilizációból, így átéljék milyen a természetben eltölteni egy hetet számítógép, telefon és mindenféle elektronikus eszköz nélkül

2. Isten megismerése

másrészt élménypedagógiai módszerekre alapozva megismerjék a Bibliát és az evangéliumot, így az átélt események egy életre beleivódnak emlékeikbe.

Lámpás Tini klubok

A tinédzser korban egy nagyon izgalmas időszakon mennek keresztül a gyerekek. Éppen ezért úgy látjuk nagyon fontos, hogy teremtsünk számukra egy olyan teret, ahol kötetlen, vidám keretek között találkozhatnak, és szőhetnek barátságokat hasonló értékrendű fiatalokkal, és ahol lehetőségük van találkozni Istennel – úgy ahogy vannak, és ahogyan szükségük van Rá.

A KLUB célja:

Helyi közösségeket biztosítani a fiataloknak, ahol év közben is rendszeresen találkozhatnak, és tanulhatnak Istenről az élménypedagógia eszközeivel.

Lámpás Klubok:

Budapest

Dunakanyar

eger

Jelentkezz!

Sok szeretettel várunk minden 10-14 éves fiatalt a hozzá legközelebb eső klubunkba! Keress minket bátran, ha egy jó közösségre vágysz!

Az aktuális események a Lámpás Klubok Facebook és Instagram oldalain követhetőek!

Híreink

Lámpás Tini Klub

Lámpás Tini Klub

A Covid-19 miatt érvényben lévő gyülekezési korlátozás miatt Lámpás Klubjaink kénytelenek szünetelni. Amíg a személyes találkozás nem lehetséges, alkalmainkat online formában tartjuk meg. Az aktuális információk

Egyesület

Az Egyesület célja

Célunk jelen világban az ifjúság számára határozott értéket közvetíteni, segítséget nyújtani az életvezetési szokásainak megfelelő kialakításában és gyakorlásában. Ennek érdekében foglalkozunk az ifjúság egészségi, erkölcsi,

Támogatás

Köszönjük, hogy érdeklődik a munkánk iránt, és szívesen támogatná célkitűzéseinket!

Minden olyan segítséget, felajánlást, adományt szívesen fogadunk, amellyel rendezvényeinket (BIKA tábor, Lámpás klubok) tartalmasabbá, színvonalasabbá eredményesebbé tehetjük. A költségvetését tekintve az egyesület részben önfenntartó, a befizetett tábori díjakból és magán adományokból fedezzük kiadásainkat.

Néhány ötlet, hogy megtalálja az Ön számára legmegfelelőbb támogatási formát:

  • Imatámogatás: Hisszük, hogy Isten bízott meg minket ezzel a szolgálattal, köszönjük, ha imádkozik a tábori és az évközi tini munkáért! Ha feliratkozik a hírlevelünkre, negyed évente tájékoztatjuk az egyesület munkájáról és az aktuális imatémákról.
  • Önkéntes munka: Amennyiben Ön a szabadidejével, munkájával támogatná egyesületünket, úgy elsősorban nyári Bibliai Kalandtáborunkban várjuk a segítségét. Bővebb infó: a tábor honlapján, vagy felveheti velünk a kapcsolatot a lenti elérhetőségeinken is!
  • Tárgyi adományok: Szívesen fogadunk jó állapotú tárgyi eszközöket, melyekkel nyári táborunk és tini klubjaink eszközparkját, felszereltségét bővíthetjük (pl. sátor, hálózsák, matrac, sportszerek, rajzeszközök, konyhai használati tárgyak, technikai eszközök). Ha ezt a támogatási formát szeretné választani, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot lenti elérhetőségeinken!
  • Pénzügyi támogatás: Amennyiben ránk bízná, hogy támogatása felhasználásához megtaláljuk a legfontosabb célt, úgy nincs más teendője, mint az alábbi számlaszámra átutalni a támogatásra szánt összeget. Kérjük a megjegyzésbe feltétlen írja be, hogy „adomány”.
    Kedvezményezett neve: Horgony Egyesület
    Számlaszám: 11704007-22044929 (OTP bank)
    Közlemény: adomány

Aktuális eseményeink

Horgony támogatói est

A Horgony Egyesület feladatai között talán a legközismertebb a Bika Tábor szervezése, ami a 2023-ás évben ‘szombat éven’ volt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Szervezetünk tevékenysége megszűnt, sőt talán átfogóbb folyamatok zajlottak le a háttérben, mint valaha.

A Horgony Egyesület tagjai arra jutottak, hogy a hatékonyság és a közös együtt gondolkodás (imádság) érdekében betekintést szeretne adni a szervezet munkájába, folyamataiba, elhívásunkba, terveink és kihívásainak részleteibe minden érdeklődő számára.

Ennek eredményeképpen jött létre a Horgony Támogatói Est nevű esemény, mely az első lépés annak érdekében, hogy az arra nyitottak megismerjék és szorosabban kapcsolódni tudjanak a szolgálatainkhoz.

Az esemény időpontja: 2024. március 2. szombat 17:00-20:00
Helyszín: 1066 Budapest, Ó utca 16. Ó utcai Keresztyén Testvér Gyülekezet

Az esemény tervezett programja:
16:30-17:00 Érkezés
17:05-17:20 Identitásunk

  • Kik vagyunk és miért vagyunk ezen az estén itt.
  • Mivel foglalkozunk
  • Mit értünk el eddig abból, amivel foglalkozunk
  • Víziónk bemutatása

18:00-18:15 Bizonyságtételek
18:30-18:45   Miben van szükségünk támogatásra

  • Önkéntesek: táborban, klubokban
  • Vezetőkre a Horgony Egyesületben
  • Anyagi támogatás
  • Klubok indítása
  • Fizetett félállású munkatárs
  • Imatámogatás
  • Gyülekezeti támogatás

19:00-20:00 Lehetőség a kapcsolatépítése

Beszélgetések süti mellett

BIKA infó pult és shop (shopban csak készpénzes fizetés lehetséges)

LÁMPÁS és KÉPZÉSEK infó pult

A blokkok között dicsőítés, színi előadás.

Az eseményen a regisztrált jelenlévők között értékes nyereményeket fogunk minden (tini tábor, ifi tábor, önkéntesség) kategóriában kisorsolni. Fődíj: – 50% a tábori részvételi díjból

Az eseményen Bika termékek vásárlásával (is) támogathatod, egyesületünk szolgálatait.

Amennyiben szeretnéd megismerni szolgálatunkat, hitvallásunkat és szívesen támogatnád az Egyesület munkáját időddel, figyelmeddel vagy akár anyagilag akkor várunk sok szeretettel!

ÍRJ NEKÜNK!
horgonyegyesulet@gmail.com
GYERE EL HOZZÁNK!

Budapest, Barcsay utca 10.

Az egyesület adatai:
Horgony Keresztény Ifjúsági Egyesület
Székhely: 1048 Budapest, Székpatak u 13.
Adószám: 19240826-1-41
Számlaszám: OTP Bank 11704007-22044929

Elnökség:

Elnök: Takács Attila ( +36302115881 )
Elnökségi tag: Takács Erika ( +36303962874 )
Elnökségi tag: Ujvári Réka